A világ legérdekesebb stadionjai

„A lényeg a játék öröme“

A focit a Földön mindenhol szeretik és űzik is. Mindegy, hogy a világ mely csücskébe látogatunk, mindenhol találunk olyan pályát, amelyet rendszeresen használnak, akár amatőr, akár professzionális szinten. A lényeg a játék öröme – ráadásul, ha annak egy lenyűgöző természeti adottságokkal rendelkező hely ad otthont, az önmagában felérhet egy győzelemmel. Most bemutatjuk azokat a stadionokat, illetve jobbára pályákat, amelyek valamiben különböznek az átlagos pályáktól vagy az elhelyezkedésüknek, vagy egyéb érdekességeknek köszönhetően.

Az itt felsorolt pályák sorrendje véletlenszerű. Nem utal semmilyen szubjektív véleményre.

Marina Bay Floating stadion (Szingapúr)

A világ legnagyobb úszó futballpályája és színpada, amely 2007-ben került átadásra. Érdekessége, hogy nem birtokolja egy focicsapat, sőt még amatőr klub sem. Az eredeti tervek szerint a szingapúri nemzeti csapat játszott volna rajta, mint állandó helyszín, de végül normál bajnoki meccseknek ad otthont. Ezenkívül koncertekre is használják. Befogadóképessége kb. 30.000 ember, és eredetileg csak öt éven át terveztek benne/rajta rendezvényeket tartani, azonban az új Szingapúri Nemzeti Stadion építésének késése miatt hosszabb ideig maradt használatban. Jövője jelenleg még kétséges.

Marina Bay Floating stadion

Adidas Futsal Park (Tokió, Japán)

A következő pálya nem egy klasszikus focipálya, hanem egy futsalpálya, de ettől még UEFA futsal szabvány méretű. A „grund” a főváros Shibura körzetében, a Tokyu Toyoko áruház tetején található, ráadásul ez az egyedülálló futsal pálya a nyilvánosság számára is elérhető. A pályát 2001-ben nyitották meg, hogy a 2022-es futsal VB-re tudja fogadni a csapatokat. A park egy zseniális ötlettel orvosolja a japánok régi problémáját, a folyamatos helyhiányt. A pálya nyitása óta üzemel a híres, nevében szereplő sportszergyártó támogatásával, és óránként körülbelül 20-30 ezer forintnak megfelelő összegért bérbe is lehet venni. Mindenesetre nem kell tartani attól, hogy valakinek az utcán a fejére esik a labda, mert a pálya teljesen körbe van kerítve.

Adidas Futsal Park

Ottmar Hitzfeld stadion (Svájc)

Az Ottmar Hitzfeld Stadion Európa legmagasabban fekvő stadionja, több, mint 2000 méterrel a tengerszint felett. Az egyik legfestőibb futballstadion, ami Svájc egy apró falucskájában található, és az FC Gspon csapat otthona, amely a régió egyik amatőr futballcsapata. Nincsenek külön lelátók, az egyik oldalon csak a hegyoldal van, a másik oldalon pedig a szakadék. Itt azért van kerítés és gumiháló a biztonság kedvéért. Míg az itt játszott meccsek nívója finoman szólva is megkérdőjelezhető, az Alpok lenyűgöző, havas hegycsúcsainak látványa biztosan kárpótolja a focidrukkereket. Az itt játszó csapatoknak két negatívummal azonban kalkulálnia kell. Az egyik, hogy télen az átlaghőmérséklet -6 celsius-fok, így ilyenkor leginkább a sípálya részeként lehet hasznosítani a létesítményt, a másik, hogy a klub becslése szerint eddig több, mint ezer(!!!) labdát vesztettek el, mivel a védőháló felett átjutó labdák a szakadékba esnek.

Ottmar Hitzfeld stadion

Alpensia Ski Jumping stadion (Pyeongchang, Dél-Korea)

A Dél-Korea keleti partján futó Taebaek-hegység magasan fekvő Alpensia Ski Jump stadionját a 2018-as phjongchangi téli olimpiára építették. Kényelmesen mérve a síugrók leszállási területe vagy landolási zónája nagyjából megegyezik a futballpályával. A helyi tisztviselők egy hibrid sportkomplexumot álmodtak meg, és úgy döntöttek, hogy mivel Dél-Korea futballszezonja márciustól november végéig , síelési időszaka pedig novembertől márciusig tart, a 11 000 férőhelyes stadion mindkét célt szolgálhatja. A pálya egyik végét két hatalmas síugrósánc árnyékolja be, amelyeknek a vége a kapu mögött, éppen a gyep széléig ér, mint egy óriási játszótér csúszdája. A Gangwon FC csapatának óriási segítség, ha valaki éppen a sánc irányába, messzire rúgja a labdát, mert az garantáltan visszagurul. de vannak hátrányai is. Nem utolsósorban az a tény, hogy az Alpensia, mint a legtöbb síterep, a semmi közepén található. Pyeongchang megyében, - ahol az üdülőhely található -, kevesebb mint 50 000 lakos van, és többségük a megye túlsó oldalán él, messze az üdülőhelytől. Azokat a szurkolókat, akik hajlandóak megtenni a fáradságos stadiontúrát, azzal jutalmazzák, hogy Dél-Koreában a legmagasabb jegyárakat számolják fel nekik. A stadion kihasználatlan, ezért inkább a síugrás szerelmesei örülhetnek ennek az igazán komplex létesítménynek és a több mint 100 méteres ugrásoknak.

Alpensia Ski Jumping stadion

Čierny Balog stadion (Szlovákia)

Tiszta őrület. A stadion egyik oldalán egy jelenleg is működő, vasúti pálya van, rajta haladó vonattal! Ezért a látványért pedig csak Szlovákiáig kell utaznunk, és tudomásunk szerint ez a világ egyetlen ilyen jellegű vasútja, amit fakitermelésre használnak. Arról nem szól a fáma, hogy ha a meccs közben jön a füstöt árasztó vonat, az vajon mennyire zavaró a focisták számára. Az egyetlen megnyugtató látványt a festői hegyek adhatják. Amikor 1914-ben lefektették a vasutat, még nem volt futballpálya. Ezt később építették, ahogy a falu nőtt. A Cierny Hron vasúti pálya most 17 kilométer hosszú. Hogy van-e itt olyan, hogy hazai pálya előnye? Nem tudni, de az biztos, hogy amikor jön a gőzös, akkor a lelátóról nem lehet látni a pályát. Ennek ellenére mindig udvarias tapsot vált ki a tömegből a vonat érkezése, csak gólt ne rúgjanak addig, amíg elhalad a lelátó előtt.

Čierny Balog stadion

Gospin Dolac stadion (Horvátország)

A világ talán egyik legeredetibb és legvonzóbb stadionja a horvát Imotski városban található. A helyi stadion építése nem volt hihetetlenül drága, és mérete ezzel egyenes arányban, ugyanilyen szerény. A környező táj viszont igazán egyedivé teszi az 1984-ben megnyitott Gospin Dolac Stadiont. A kis stadion a meredek sziklákra épült, elérhető távolságban a történelmi nevezetességektől. Az apró stadion egyetlen színes állványáról megcsodálható az erdő, a hegyek, a csodálatos Modro-tó és a futballpálya közelében lévő régi kilátó panorámája. A Gospin Dolac az Imotski futballklub otthoni stadionja, és 4000 néző befogadására képes, bár a stadionba látogató kíváncsi turisták száma sokkal nagyobb. Az ebben a stadionban tett kirándulás felejthetetlen kirándulás lehet a látogatóknak, amelynek során meg lehet tekinteni az érdekes történelmi és természeti nevezetességeket. Az óváros romjai könnyen elérhetők a stadiontól, a lelátóról látható torony pedig csak egy része a sziklák mögé rejtett épületeknek. A stadiont a BBC 2017- ben a világ tíz legszebbje közé sorolta.

Gospin Dolac stadion

Tasiilaq stadion (Grönland)

Figyelemre méltó háttérrel rendelkezik ez a 90 × 65 méteres vulkanikus földdarab, ami az egyetlen a közelben, ami legalább annyira lapos volt, hogy focipálya épülhessen rajta. A nyelvtörővel felérő nevű Qimmeertaajaliip Qaqqartivaa hegy havas csúcsai úgy tűnnek fel a háttérben, akár egy képeslap. Nehéz tökéletesebb helyszínt találni, mint amit az ATA1960 nevű klubnak sikerült. A Tasiilaq Stadion 1960-ban került megépítésre, vagy inkább döngölésre, mivel a város lakói úgy érezték, hogy szükségük van egy helyre, ahol focimeccseket rendezhetnek. Tasiilaq amúgy Grönland hetedik legnagyobb városa, ahol több mint 2000 ember él. A stadion kapacitása mindössze 500 fő. A nézőszám fogalma azonban nem teljesen egyértelmű, mivel az itt zajló mérkőzések nézői általában a közeli sziklákat foglalják el, hiszen a Tasiilaq Stadionban nincs lelátó. Pár évvel ezelőtt a pálya valódi fűfelületet kapott, ami mindenképpen emeli a minőséget, a kérdés csak az, hogy a játék minőségét is sikerült-e feljebb tornászni.

Tasiilaq stadion

Al Hajar stadion (Omán)

Ha úgy gondoljuk, hogy ez nem a legmegfelelőbb helyszín egy focipályához, akkor nem járunk messze az igazságtól, és igazat is adunk azoknak, akik ugyanezt gondolják. Cserébe a német Audi autógyár ezt másként gondolta. Egy reklámfilm kedvéért csináltak egy focipályát. A reklám egy fiatal focirajongó fiút ábrázolt, aki arról álmodozik, hogy egyszer profi futballista lehet. „Nagyon” eredeti ötlet. Az Al Hajar-hegység a legmagasabb az Arab-keleti félszigeten, 3 009 méteren. Ehhez jön még a talaj sajátossága, és így összességében elmondható, hogy a négykarikás márka a digitális technikát segítségül hívva talán spórolt volna egy keveset a projekten.

Al Hajar stadion

Henningsvær stadion (Norvégia)

A Henningsvaer Stadion a Lofoten-szigeteken fekszik, Észak-Norvégia partjainál. A világ egyik legszebb stadionjának tartják, a gyönyörű Norvég-tengerre néz, nem messze a sarkkörtől. Henningsvaer egy kis turisztikai üdülőhely, ahol 500 halász él, és összesen kevesebb mint 25 000 lakosa van. A körülbelül 650 négyzetkilométeres szigetcsoport lélegzetelállító panorámával rendelkezik. A tenger által körülvett terület egy 1983-ban épített hídon keresztül csatlakozik a fő szigethez. A stadion terepét a szilárd sziklaréteg szintezésével hozták létre, szintetikus palásttal és nagy állványokból álló oldalsó rácsokkal, hogy megakadályozzák a labda vízbe kerülését. Ugyanezeket az állványokat használják a tőkehal szárítására is! Az ultramodern világítási rendszer garantálja a tökéletes fénymennyiséget napközben is a téli időszakban, ami elengedhetetlen ezeken a területeken. A Henningsvaer Stadionnak nincs lelátója, és csak amatőr csapatokat fogadhat. Az FK Lofoten minden bizonnyal mindig mosollyal az arcán mérkőzik ezen a pályán, akik amúgy a norvég 4. ligában szorgoskodnak.

Henningsvær stadion

Mahibadhoo stadion (Maldív- szigetek)

Talán a világ legparadicsomibb futballstadionja. A Mahibadhoo-sziget egy kis szigetváros Maldív-szigetek központjában, és a Dél-Ari Atoll adminisztratív fővárosa. A sziget az ország fővárosától, Malétól 75,72 km-re délnyugatra helyezkedik el, és 2,4 km hosszú és mindössze 1,21 km széles. Ez elég kicsi, de elegendő ahhoz, hogy önfeledten focizhassanak a türkizkék vizű Maldív-szigetek egyik paradicsomában.

Mahibadhoo stadion

Meshchersky Park Pitch stadion (Moszkva, Oroszország)

Egy igazi gyöngyszem, egy erdei focipálya, ami a Meshchersky Parkban található, amely az orosz főváros, Moszkva egyik kedvelt kikapcsolódási helyszíne. Maga a grund teljesen el van dugva a kíváncsiskodó szemek elől, mivel a fák tengerében gyakorlatilag elveszik. Ősszel egy seregnyi embernek kell küzdenie azért, hogy az őszi szezonban megtisztítsa ezt a pályát a levelektől. Képzeljük csak el azt a fáradságos feladatot, hogy megpróbáljuk visszaszerezni a labdánkat, miután kirúgtuk a pályáról. Talán egy gyakorlott geocaching csapat kéne hozzá. A levegőre, a színek kavalkádjára viszont biztos, hogy nem lehet panasz.

Meshchersky Park Pitch stadion

Hozzászólások