Borussia Dortmund - TSG Hoffenheim

„Szürke ötven árnyalata“

A Német kupasorozat is elérkezett a legjobb 16 csapathoz, ahol többek között a Borussia Dortmund és a Hoffenheim mérkőzik meg. A 2011/12-es szezonban elért bajnoki cím óta a Dortmund nem tudott újabb bajnoki címet szerezni, és többnyire bérelt helye volt másodikként vagy harmadikként a bajnokságban. Tavaly viszont kiváló helyzetben voltak ahhoz, hogy megnyerjék a címet és megállítsák a Bayern egyeduralmát, de a szezon utolsó meccsén nem sikerült nyerniük a Mainz ellen, és ezzel odaajándékozták a bajnoki címet a bajoroknak. Idén a fekete-sárgák közepesen kezdték a szezont, hiszen a Bajnokok Ligája F-csoportjában a 2., a Bundesligában pedig a 4. helyen állnak – négy ponttal lemaradva a liga éllovas Bayer Leverkusenétől. Terzic csapata azonban idén erőddé tette a Signal Iduna Parkot bizonyította, hogy Bellingham, valamint Haaland távozása után is van élet a csapatnál. A másik oldalon a Hoffenheim sorozatban a 16. szezonját játssza a Bundesligában. Az utóbbi években viszont beleszürkültek a középmezőnybe, és a hanyatlás éveit élték meg, de idén eddig nem állnak rosszul, hiszen ilyen pozícióban (6. hely) legutóbb a2019/2020-as szezonban álltak. Intő jel viszont, hogy az előző szezonban annak ellenére, hogy a 12. helyen végeztek, a Hoffenheim mindössze 3 pontra volt a kiesőzónától. Ideje tehát előre mozdulni Matarazzo fiainak, ráadásul idegenbeli mérlegük is jó a szezonban. Egymás elleni eddigi meccseiken a házigazdáké az utóbbi pár év mérlege, de régebbre visszatekintve azonban a Hoffenheim nem a szürkeség különböző árnyalataiban játszott, sőt néha még ragyogott is.

Kapcsolódó bejegyzések

Borussia Dortmund vs Real Madrid 2024.06.01.,21:00

Borussia Dortmund vs Real Madrid 2024.06.01.,21:00

Diadal viadal

Borussia Dortmund vs PSV Eindhoven 2024.03.13.,21:00

Borussia Dortmund vs PSV Eindhoven 2024.03.13.,21:00

Álomfejtés

Borussia Dortmund - RB Leipzig

Borussia Dortmund - RB Leipzig

Magas oktánszám

TSG Hoffenheim - SC Freiburg

TSG Hoffenheim - SC Freiburg

Nincs ingyenebéd

Borussia Dortmund - Chelsea

Borussia Dortmund - Chelsea

Vesztükbe rohannak?

Borussia Dortmund - Bayern München

Borussia Dortmund - Bayern München

Ráadás Oktoberfest?

Manchester City - Borussia Dortmund

Manchester City - Borussia Dortmund

Munkahelyváltás export

Borussia Dortmund - RB Leipzig

Borussia Dortmund - RB Leipzig

Fortuna kegyeltjei

Borussia Dortmund - Bayer 04 Leverkusen

Borussia Dortmund - Bayer 04 Leverkusen

Frontérzékeny frontok

Borussia Dortmund - Bayern München

Borussia Dortmund - Bayern München

Haaland - Lewandowski

Borussia Dortmund - Ajax

Borussia Dortmund - Ajax

Az Ajax a pályát is megtisztítja

Borussia Dortmund - RB Leipzig

Borussia Dortmund - RB Leipzig

Dupla randi egy héten belül

Hozzászólások