Egyeseknek a foci „csak” egy játék, másoknak az életük. Azonban mindkét esetben kell egy focilabda a játékhoz. Kergethetjük akár egy high-tech cég, akár egy diszkontáruház labdáját, a játékkal a fociban megtalált örömünket teljesítjük be. Természetesen, mint mindennek, a labdáknak is van fejlődéstörténete. Az aktuális verziókkal a készítők mindig megpróbálták túlszárnyalni az adott korszak trendjeit, folyamatosan kutatva, hogy merre és hova lehet még fejlődni. A labdarúgó-világbajnokságok mindig lehetőséget adnak a labdagyártók számára, hogy újabbnál újabb innovatív megoldásaikkal kápráztassák el a nagyérdeműt, és a világ legfontosabb focieseménye minden alkalommal más és más hivatalos labdával is büszkélkedhet.
Ősidők
A Ts'in és Han-dinasztiák idején (Kr. e. 255-220) a kínaiak „tsu chu”-t játszottak, amely valamennyire hasonlított a focihoz. Volt is a játékban kapu, de a legenda szerint csak egy, és annak is félhold alakú kapufája volt. A labda valamilyen madártollal bélelt hólyag lehetett. Az ókorban viszont már a görögök és a rómaiak is fociztak a történészek szerint, de abban az időben még kézzel is passzolhattak.
A középkorban már létezett egyfajta foci, ez azonban inkább labdakergetéshez hasonlított, hiszen nem volt pálya, hanem maga a település volt a grund. A játékot lehetett két falu között is játszani, ekkor a cél a játékszer a szomszéd falu főterére való eljuttatása volt. Ez vélhetően még több zavargást okozott, mint a mai modern focimeccseken. És hogy mivel gurigáztak? Egészen elképesztően hangzik, de állati koponyákat rugdostak. Amit viszont könnyű elképzelni, az az ezzel járó fájdalom lehetett, mert se stoplis cipő, se lábszárvédő nem volt. Ebből kifolyólag nem igazán vált népszerű sporttá a koponyafoci. A koponyalabdát az idők folyamán szépen lassan felváltotta a disznóhólyag, ami bár már nem volt annyira fájdalmas mint játékszer, de túl tartós sem. Nincs fennmaradt feljegyzés arról, hogy az állati hólyagok milyen tulajdonságokkal bírtak, de az biztos, hogy ezeknek a pattogása nem volt túlzottan jó.
19. század
Mivel a disznóhólyag nem eredményezett nagy forradalmat a labdarúgásban, ezért 1855-ben Charles Goodyear elkészítette az első vulkanizált gumiból készült futball-labdát. Igen, ez az a Mr. Goodyear, akinek cége mára a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója lett. A gumilabda egy óriási lépés volt, mivel ezzel automatikusan elkezdődött egyfajta szabványosítási folyamat a futball-labda mérete és alakja tekintetében. Ezt megelőzően a disznóhólyagok különböző formájúak és méretűek voltak, és szinte lehetetlen volt irányítani őket. Soha nem lehetett tudni, hogy hová gurulnak a rúgást követően.
A futball-labda következő verziója 1862-ben jelent meg. H.J. Lindon készítette ezt a felfújható labdát, amely sokkal könnyebb volt, mint a Goodyear gumilabdája, és egy kicsit jobban meg is őrizte a formáját, bár így is egy kicsit ovális lett a végeredmény. Lindon felesége korábban tragikus módon, tüdőbetegségben halt meg. Állítólag Mr. Lindon kísérletei alatt a felesége által, sok száz sertéshólyag felrobbanása miatt. Lindont valószínűleg a sertéshólyag felrobbantásának káros hatásai ihlették a felfújható gumihólyag kifejlesztésére. Lindon azt is állította, hogy ő találta fel a rögbilabdát, - mivel labdái inkább tojásdad alakúak voltak - de nem szabadalmaztatta az ötletet. Akkoriban a kerek labdát részesítették előnyben, mert könnyebb volt rúgni, az ovális labdát pedig könnyebb volt kezelni.
1863-ban az újonnan megalakult Angol Labdarúgó-szövetség összeült, hogy lefektesse a labdarúgás alapszabályait. Ez az első szabályzat nem tartalmazott leírást a labdáról. Az erre vonatkozó szabályok rögzítésére először az 1872-es felülvizsgálat alkalmával került sor. Itt már lefektették, hogy a labdának gömb alakúnak kell lennie, kerületének pedig 27–28 hüvelyk (68,6–71,1 cm) közé kell esnie. A szabály a mai FIFA -szabályrendszerben is szerepel. Azóta az egyetlen változás a labdát illetően 1937-ben volt , amikor is a hivatalos súlyt 13-15 unciáról 14-16 unciára emelték. A szabályozás egyúttal azt is előírta, hogy a labdának „bőrből vagy más jóváhagyott anyagból kell készülnie, és külső burkolattal is kell, hogy rendelkezzen”.
Ennek a szabályozásnak egyenes következménye volt, hogy elkezdődött a futball-labdák tömeggyártása, amelyek a jobb minőségű labdáknál a tehenek faránál található bőrből, míg a gyengébb minőségű játékszerek a tehenek vállánál található bőrből készültek. Ezeket még kézzel varrták, így minden egyes darabon voltak apró eltérések és kisebb hibák is a varrás miatt. A focilabdák tömeggyártásának elindulása a glasgow-i Mitre és Thomlinson's vállalat nevéhez fűződik, Úttörőként azt vallották, hogy a minőségi labda kulcsa az, hogy az mennyire tudja megőrizni formáját. A bőr szilárdsága, valamint a bőrvágók és a varrók szakértelme volt a fő tényező a formáját megőrző labda elkészítésében. Mellékszálként megemlíthetjük, hogy a kosárlabdát, mint sportot ezzel a fajta labdával találták fel.
20. század eleje
Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején a labdarúgás nagyon népszerűvé vált. Megnőtt az igény a labdák erősebbé és tartósabbá tételére, hogy így ellenálljanak a keményebb játéknak is. Eddig a futball-labdákat bőrrel bevont belső tömlőkből készítették. Egy innovatív elgondolást követve azonban elkezdték kézzel varrni a cserzett bőrpaneleket, amelyeken hagytak egy rést, hogy egy szintetikus tömlőt lehessen belehelyezni. Ezek szinte műalkotásnak számítottak, mivel egy labda elkészítése nagyon sok munkaórába telt, a csapatok pedig szerencsésnek érezhették magukat, ha egy labda kitartott a meccs végéig. A labdák vitákat váltottak ki a csapatok között, mivel akkoriban úgy gondolták, hogy a megfelelő labda kiválasztásának készsége ugyanolyan fontos, mint maga a futballtudás. Ez volt a helyzet az 1930-as első világbajnokság döntőjénél is, ahol a kabda a mérkőzés végkimenetelében is szerepet játszott. Argentína és Uruguay ugyanis nem tudott megegyezni abban, hogy melyik labdát használja. Ezért úgy döntöttek, hogy az első félidőben egy argentin labdát, a második félidőben pedig egy Uruguay által szállított labdát használnak. Mint kiderült, Argentína saját lasztijával a félidőben 2-1-re vezetett, azonban Uruguay csapata a második félidőben visszatért a meccsbe, és az általa hozott labdával 4-2-re megnyerte a mérkőzést, ezzel pedig a világbajnokságot is. Volt még egy probléma ezekkel a labdákkal. Az esős területeken (például az Egyesült Királyságban) általában eláztak. Ezt kivédendő, 1940-ben a futball-labdák egy erős réteget kaptak a tömlő és a külső burkolat közé, hogy ezáltal növekedjen a tartósságuk. Szintetikus, és nem porózus anyagokat kezdtek el használni a külső borításhoz, hogy a labda vízálló legyen, valamint egy szelep is került rá, és így a középső réteg cserélhetővé vált. A 2. világháború alatt a hangsúly természetesen másra került, és a nyersanyagokat másra kezdték el használni. A háború után viszont ugrásszerűen újra megnőtt a kereslet a labdák iránt, de ekkortájt – szintén a háború következményeként – még csak rossz minőségben tudták előállítani a sporteszközt.
1950-es és 60-as évek
Körülbelül a reflektorok megjelenésével egy időben, 1951-ben engedélyezték először a fehér színű labdát, hogy a nézők könnyebben lássák azt a meccsek alatt. A fehér színű változatot már 1892-ben is használták nem hivatalosan, de az ötletet akkor még elvetették, és az addig használatos szín maradt a pályán. A fehér labdát úgy állították elő, hogy a bőrt egyszerűen fehérre mosták, így elérve a kívánt színt. Ezekben az években vezették be a narancssárga labdákat is, amelyek a hóban is láthatóak voltak.
Az 1960-as évektől a futball-labdákat teljesen szintetikus anyagokból készítették. R. Buckminster Fuller építész alkotta meg azt az ikonikus futball-labdát, amelyet mindannyian ismerünk és szeretünk. Fuller 20 hatszögletű és 12 ötszögletű darabot használt, amelyeket összevarrva egy gömböt alkotott. Ekkor kerültek a labdára az ikonikus fekete ötszögek. A fekete darabok célja az volt, hogy a játékosok jobban lekövethessék a labda útját. Ezt a labdafajtát „buckeyball”-nak hívták, és ez az a típus amelyet még ma is gyártanak a világ számos pontján.
1970-es évek
A globális, sportruházatot és -kiegészítőket forgalmazó Adidas 1963-ban kezdett el futball-labdákat gyártani. 1970-ben készítettek először hivatalos labdát világbajnokságra, a mexikói tornára. A labdát Telstarnak hívták, és 32 fekete-fehér panelt tartalmazott. A fekete-fehér panel kialakításának egyik oka az volt, hogy az 1970-es verseny volt az első, amelyet világszerte lehetett látni a tévében, és akkoriban a legtöbben fekete-fehérben nézték a világbajnokság televíziós közvetítését. Ennek a színkombinációnak köszönhetően a televízió képernyőjén is jobban követhetővé vált a labda útja. A csapatok az 1974-es nyugat-németországi tornán is használták a Telstar labdát, bár némi módosítással. A 78-as tornán bajnokságon jött egy újabb nagy durranás: a Tango Durlast lenyűgöző lépés volt a futball-labda fejlődésében. Egyedülálló kialakítása miatt optikai csalódást keltett, és úgy tűnt, mintha 12 egyforma kör lenne a labda felületén. A gyártó ezt az illúziót 20 darab belső hármas panel felhasználásával hozta létre. A labda valódi bőrből készült, műanyag bevonattal, hogy vízálló legyen. A sporteszköz akkora sikert aratott, hogy az Adidas a következő 1982-es tornára is a Tangót vitte magával, mint hivatalos labdát Tango Espana néven, nagyon apró módosításokkal.
80-as és 90-es évek
A 80-as években az Adidas Azteca néven bemutatta az első, teljesen szintetikus anyagokból készült labdát, amelyet el is készített az 1986-os mexikói világbajnokságra. Ez a labda poliuretán bevonattal rendelkezik, így ellenáll az esőnek és más zord időjárási körülményeknek. Annak ellenére, hogy az Azteca labda megőrizte a Tango egyedi dizájnját, a labda elkészítéséhez használt anyagok megváltoztak.
Az 1990-es olaszországi világbajnokságon természetesen egy új Adidas-labda jelent meg Etrusco néven. Belsejében fekete poliuretán habréteg volt, amely a labdát enyhén puhábbá, ugyanakkor gyorsabbá tette a levegőben való mozgáskor, gyorsításkor, átadáskor, keresztezéskor és lövéskor. Később ezt is továbbfejlesztették, és amikor 1994-ben az Egyesült Államok adott otthont a FIFA világbajnokságnak, már a Questra volt a torna hivatalos labdája. Ekkor debütált a labdán kívüli polisztirol habréteg is, amely javította a vízszigetelést, és még gyorsabbá tette a labda mozgását a levegőben, illetve a felszínen is. Az évszázad utolsó világbajnokságán Franciaországban a Tricolore fantázianevű labdával rukkolt elő az Adidas, amely az első többszínű labda volt, természetesen a francia trikolor színeivel.
2000-es évek
Az új évezred elején is folytatódtak a fejlesztések a futball-labdák tervezése terén. Sok vállalat új csúcstechnológiás anyagokkal és mintákkal rukkolt elő a futball-labdákhoz. Az egyértelmű cél egy olyan optimális futball-labda kifejlesztése volt, amely kiváló repülési együtthatókkal rendelkezik, emellett vízálló, gyors, puha tapintású, az összes rúgóerőt átadja a labdának (nem nyeli el az energiát), és biztonságosan fejelhető. A fenti specifikációk egyetlen termékben való egyesítése nem kis feladat, pláne, hogy a labdáknak meg kell felelniük az irányító testületek, például a FIFA által megadott labdaspecifikációknak is. Dél-Korea és Japán 2002-es, közös rendezésű tornáján a Fevernova hozta lázba a közönséget háromszög alakú mintázataival, valamint a labda megvastagított belső rétegeivel, amitől az pontosabban mozgott a levegőben. A következő hivatalos labda a Teamgeist volt, ami a 2006-os németországi világbajnokságon kapott főszerepet. Ez volt egyúttal az első olyan csúcskategóriás futball-labda, amelyen nagyon kevés varrás és gerinc volt található, és mindössze 14 panelből állt. Az Adidas jelentősen csökkentette a panel érintési pontjait, ami azt jelentette, hogy a labda pontosabban használható és könnyebben irányítható volt a játékosok számára. A döntőn ennek a labdának egy speciális változatát használták, a Teamgeist Berlint.
2010-es évek
2010-ben Dél-Afrika volt a házigazdája a vb-nek, ahol a Jabulani volt az új üdvöske. Ez volt az első eset a modern labdák történetében, amikor a labda váltotta ki a legnagyobb vitákat a bajnokságon, az aerodinamikája ugyanis szokatlanul kiszámíthatatlan volt, és ezzel együtt a kapusok leggyűlöltebb focilabdája lett. Rengeteg kapus ki akarta tiltatni a pályákról a Jabulanit, az Adidas pedig behúzta fülét-farkát, és bölcsen csendben maradt. A játékszer fő problémája az ún. „grip and groove” technológia bevetése volt, ami elvben biztosította volna a labda stabilitását repülés közben, illetve azt, hogy a játékosok könnyebben kezeljék le a lasztit a lábukkal. A Jabulani fő problémája a levegőben való mozgása köré összpontosult. A játékosok hamar rájöttek, hogy a labda egyenesen, lábuk felső részével való elrúgása esetén extrém módon pörög, majd extrém módon csapódik/süllyed lefelé, ettől pedig teljesen kiszámíthatatlanná vált. Cserébe a távoli lövéseket előnyben részesítő játokosok pont a kiszámíthatatlansága miatt imádták. Akkora balhé lett a labdából, hogy egyenesen a NASA-t kérték fel, hogy vizsgálja meg a sporteszközt. Ők készséggel segítettek, és arra jutottak, hogy a probléma fő oka a golyón lévő ragasztott panelek nyolcra csökkentése volt.
A 2014-es évre, a brazil vébére, az Adidasnak össze kellett szednie magát az előző vb okozta blama miatt. Elő is jöttek a Brazuca nevű labdával, aminek a nevét a nagyközönség döntötte el szavazás alapján. Nos, a sportszergyártónak sikerült a nagyot gurítania, mivel elkészítette a valaha volt legkorszerűbb és legaerodinamikusabb labdát. A játékosok imádták ezt a labdát, mivel az sokkal kiszámíthatóbb és pontosabb volt mint az elődei, de ugyanakkot sikerült megőriznie a Jabulani sebességét. 2018-ban az oroszországi vébére a Telstar 18 labdát dobták piacra. Ezt sok sportrajongó ismerheti, hiszen a Telstar 18-at az 1970-es és 74 vébé tiszteletére tervezték. Míg az eredeti Telstaron 32 panel volt, ezen már csak 6. Minden panelt egy 3D-s texturált felső réteggel ragasztottak össze, hogy javítsák a labda irányíthatóságát és tapadását. A Telstar 18 kétfajta verzióban jelent meg. A csoportkörben monokróm színvilág szerepelt a labdákon, míg az egyenes kieséses rendszerben már a Telstar Mechta labdával játszottak, ami egy sokkal színesebb labda volt.
A jelen és a jövő
Mivel a vébék hivatalos labdájának óriási presztizsértéke van, így nem szabad azon csodálkozni, hogy az Adidas pénzt nem spórolva igyekszik kitűnni a versenytársai közül. Az, hogy összehozták a gólvonal-technológiás labdájukat, már óriási előrelépés. Ez az újítás úgy működik, hogy a játékvezetők egy okosóraszerű eszközt viselnek, amely a futball-labdában lévő érzékelővel folyamatos kapcsolatban van, és jelzi a sporinak, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon vagy sem. Itt nincs szükség azonnali VAR-segítségre.
A közeljövőben megrendezendő 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság az eddigiekkel szemben télen kerül megrendezésre, így erre is figyeltek a fejlesztők, mérnökök. Az idei vb labdája az Al Rihla nevet kapta, és esetében a fenntarthatóság lett a fő szempont a tervezésnél. Így ez lett az első olyan hivatalos meccslabda, amelynek a belseje butilból készült, felülete teljesen varratmentes, és termikus ragasztott felületét vízbázisú ragasztókkal és festékekkel láttak el, hogy a környezetet ne terheljék.
Természetesen a jövő fejlesztéseit még jótékony homály fedi, de a madarak már most csiripelik, hogy a 3D nyomtatásban, a grafénszálakban, és egyebekben látják a jövőt, hogy a lehető legtökéletesebb labdát alkossák meg.
Végső gondolatok
Attól függően, hogy hol és mikor éltek az emberek, látható, hogy szinte bármit felhasználtak amivel lehet focizni. Természetesen ennek a hosszú útnak még messziről sincs vége, hiszen minden focivébé tartogat újításokat a labdák terén, amit minden fociszerető izgatottan vár. Akár egy olcsó, pöttyös gumilabdával, akár egy NFC-vel ellátott álomlabdával játszanak az emberek, a foci szeretetét senki sem veheti el.
Hozzászólások